( Avagy pózolni és viselkedni a fotózás alatt)

Szerintem kicsi gyerekként el sem tudunk képzelni annál unalmasabbat, mint pózolni és mosolyogni
perceken át a felnőttek elképzelése szerint.
( Persze olyan is akad aki imádja mindezt mármint a pózolást.)

Ezért belefér néha egy kis őrület, lassítás, hogy aztán titokba, reménykedve mi felnőttek is megkaphassuk az önfeledt fotókra való, igazi pózolás nélküli mosolyt, amilyet csak otthon nyugodt reflektorok nélküli környezetben látunk.
Talán sikerül visszaadnom, hogy milyen is a gyerkőc valójában.

Mi felnőttek is túl komolyak vagyunk és sokszor elfelejtünk lazítani, mosolyogni, élvezni a pillanatot.

Hisz mi értelme az életnek ha kicsit se élvezzünk?

 Milyen furcsák vagyunk mi emberek. Ha holnap kiderülne, hogy halálos beteg vagy,nem vesztegetnéd az idődet fölösleges dolgokra, nem érdekelne, hogy mi számít jónak vagy mi számít rossznak,azt tennéd amit a szíved diktál,és a fent maradó idődet úgy eltölteni,hogy tényleg boldog legyél,mint egy kisgyerek amikor egy új játékot kap. Nem számítana se pénz,se munka, semmi ami a többi embernek fontos,csak azt tennéd, ami igazán boldoggá tesz,hiszen nem sokára úgyis vége. Egyetlen egy dolgot felejtenek el az emberek. Ez mindenkire igaz.Mindenki halálos beteg,visszafordíthatatlanul. Egyszer mindenkinek véget ér az utazása. Holnap vagy 10 év múlva, nem számít. Ezért élj,cselekedj úgy,mintha a holnap után nem lenne holnapután. Ne fertőzzenek nyomasztó gondolatok,ne tegyél olyat, ami egyáltalán nem válik hasznodra vagy nincs ínyedre. Csakis olyat tegyél, amiben örömödet leled. Olyan emberekkel vedd körbe magad, akikben örömödet leled. Ne foglalkozz semmivel,csak a szíveddel. Bármit is mondd az ész,a szíved az egyetlen őszinte dolog az életedben! Neki higgy, és kövesd ameddig véget nem ér a csodás utazásod,és akkor nem számít, hogy melyik nap lesz az utolsó.